"A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül és nem alul, hanem felül és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban."
Hamvas Béla
"A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül és nem alul, hanem felül és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban."
Hamvas Béla
Nyerj betekintést az óráimba és Tapasztald meg a jóga jótékony hatásait
Már holnap reggel!
Nagy szeretettel és odafigyeléssel készítettem el számodra ezeket a videókat. Különböző témákat érintő, egész testet átmozgató rövid betekintő órákkal várlak minden reggel, egy egész héten keresztül! Kellemes gyakorlást kívánok!
Csatlakozz bátran!
Bemutatkozás
A keleti filozófiák és bölcseleti rendszerek gyermekkorom óta az érdeklődésem tárgyát képezik, amihez legalább ugyanakkora súllyal társult a mozgás szenvedélye is. Korán
felfedeztem, hogy a mozgás, mozgásban levés gyógyító hatással bír és rendkívül nagy erővel tud hatni a lélekre.
A Jógában egy olyan komplex rendszerre találtam, ami iránymutatást ad az élet minden területén és egyensúlyt teremt testi-lelki szinten. A fizikai és szellemi sík folyamatos kölcsönhatását kihasználva csiszolunk gyémántot magunkból és megtapasztaljuk azt a belső csendességet, békét, amire tudatosan vagy tudattalanul, de mindannyian vágyunk.
A gyakorlással eltöltött évek során egyre tisztább lett bennem a szándék, hogy mintegy szolgálatként adjam tovább ezt a több ezer éves bölcsességet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Az emberekkel való munkában nagy jelentősége van a saját önismeretünknek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy hitelesen és példaértékűen tudjuk őket kísérni a fejlődés útján.
Egy évtizede foglalkozom a személyiségem fejlesztésével, aminek eredményeképpen nagy együttérzéssel és türelemmel tudok az emberek felé fordulni. A személyes kapcsolat minőségére kifejezetten nagy hangsúlyt fektetek és igyekszem folyamatosan magas minőségben végezni ezt a segítő szolgálatot.
Az általam képviselt oktatásmódszertan három síkon fejti ki hatását. Fizikai szinten a test karbantartásán, a betegségek megelőzésén, a helyes légzés kialakításán és a gerinc- illetve az ízületek védelmén van a fő hangsúly. A gyakorlás közben végig befelé, önmagunkra figyelve megtanulunk kapcsolódni az érzelmeinkkel a testi érzeteken keresztül, ami gyümölcsözően hat az érzelmi világunkra és támogatja belső harmóniánkat.
Szellemi szinten a Jóga, mint tudatállapot az elmefolyamatok elcsendesedésében és a belső béke megtapasztalásában teljesedik ki.
• 2008-2010 Önismereti Pszichodráma csoport
• 2015 Európai Önkéntes Szolgálat – Hátrányos helyzetű gyermekek óvodája és napközi otthona – Centro Internazionale delle Culture Ubuntu, Palermo, Szicília
• 2019 Vipassana Meditációs elvonulás, Magyarország
• 2016 A Tudat Jógája, Tan kapuja Buddhista Főiskola
• 2017 MÁS Jóga Alaptanfolyam, Agnisoma
• 2018 – 2019 Hatha Jóga Oktatóképzési program, Purnam Jógaoktató Akadémia
• 2019 Vinyasza Flow Oktatóképzési program, Purnam Jógaoktató Akadémia
• 2019 Gyermekjóga Oktatóképzés Csíki Mariannal
• 2020 Meditációs Oktatóképzési program, Purnam Jógaoktató Akadémia
• 2022 – 2024 Anaya Női Jóga Oktatóképzés, Kornhoffer Tünde
• 2016 Shiatsu Alaptanfolyam, Nemzetközi Shiatsu Iskola Budapest
• 2018 Jóga Pszichológia és Terápia, Himalájai Jóga Tradíció
• 2020 Gerinc és Jóga, Bene Máté Gerincakadémia
• 2021 Alapozó terápia: Módszer a gyermeki idegrendszer mozgásos-érzékszervi fejlesztésére, Alapozó Terápiák Alapítvány
• 2023: Jóga Oktatásmódszertan és Kreatív Óraírás, Bakonyi Panni

Miért jógázz velem?
Miért jógázz velem?
Nagyon sokféle jógairányzattal és stílussal találkozhatunk manapság. A személyes tapasztalatom mégis az, hogy az egyszerűségben rejlik a legnagyobb erő.
Az óráimon elsősorban arra törekszem, hogy már kezdő szinten megtapasztald azt, ami a Jóga lényegét jelenti – az egyre nagyobb egységet és harmóniát önmagaddal és a világgal.
Nagy türelemmel és kedvességgel kísérlek majd azon az úton, amit én magam is bejártam. Stabil alapoktól építkezve haladunk együtt a fejlődés lépcsőfokain lépésről- lépésre, ki-ki a saját tempójában. A gyakorlás során végig a természetes légzést alkalmazzuk, amihez a mozdulatokat igazítjuk a be- és kilégzés tudatos használatával. Ezáltal létrejön egyfajta mozgásmeditáció, ami segít megérkezni a jelen pillanatba – az egyetlen valóságba, az itt és a most-ba. A testérzeteink folyamatos fókusza pedig megtanít kapcsolatot teremteni a testünkkel és egyre tudatosabbá válni önmagunkra és az életünkre a jógamatracon kívül is
Tudatos élet
A rendszeres jógagyakorlás a saját tapasztalaton alapuló testélményeken keresztül vezet el a tudatosabb élethez és a személyiség komplex módon történő fejlődéséhez.
Egészség
Egyre nagyobb erőre, állóképességre és rugalmasságra tehetünk szert, miközben a jóga ászanák kiválóan korrigálják a mai korra jellemző tartás problémákat is.
Stresszkezelés
A sejtjeinkben elraktározódott feszültségek megszüntetésével egyre nagyobb stabilitást és nyugalmat tapasztalunk, töltődik az idegrendszer és javul az alvásminőség.
Belső béke
A jóga gyakorlás végső célja egy békés, csendes és harmonikus tudatállapot, az életenergia szabad áramlása.
Óráim
Gyere! Jógázzunk együtt!
Gyere! Jógázzunk együtt!
A Ha-Tha jelentése Nap és Hold, a két örök érvényű szimbólum, ami az energiák harmonizálását és a belső egyensúly megteremtését célozza meg a tudatosan összeállított gyakorlatsorokon keresztül. A statikus és a dinamikus, a mozgás és a mozdulatlanság, az erőfeszítés és az ellazulás képezik az órafelépítés alapkoncepcióját.
Szeretettel várlak az óráimon, ha Te magad is megtapasztalnád a jóga áldásos hatásait.
Csoportos órák
- Kiscsoportos foglalkozások családias környezetben
- Változatos, teljes testet átmozgató gyakorlatsorozatok
- Hangulatos, könnyen megközelíthető helyszínek
- 3 800 HUF 1/alkalom
- 33 000 HUF /10 alkalmas bérlet
- HD minőségű visszanézhető felvétel a bérlettel rendelkezőknek
online órák
- Jóga gyakorlás a világ bármelyik pontjáról
- Könnyen követhető, komplex mozdulatsorok
- Kitüntetett figyelem a biztonságos otthoni gyakorláshoz
- 3 800 HUF 1/alkalom
- 33 000 HUF /10 alkalmas bérlet
- HD minőségű visszanézhető videó a bérlettel rendelkezőknek
Ászana felépítés stabil és biztonságos alapokon
- Továbbképzés jógaoktatóknak és a jógában mélyülni vágyóknak
- Ászana családok oktatásmódszertana
- A 60 legfontosabb ászana készség és képességfejlesztő gyakorlatai
- Ászanák módosításai és könnyítései a különböző fizikai kondíciókhoz igazodva
- A prevenció és a sérülések elkerülésének módszertana
Órarend
Órarend
Tekintsd meg az órarendet és válaszd ki a számodra legmegfelelőbbet!
További szolgáltatásaim
További szolgáltatásaim

Egyéni órák
Ha rugalmas időbeosztásban és személyre szabottan jógáznál, akkor az egyéni óra lesz számodra a jó választás. Ezek az alkalmak lehetőséget adnak arra, hogy eltérjünk a hagyományos órafelépítés kereteitől és rugalmasan alkalmazzuk a jóga gazdag eszköztárát a te egyéni tempódnak és
igényeidnek megfelelően.

Kontakt jóga
A kontakt jóga gyakorlása közben egymással kapcsolódva is átélhetjük azt a biztonságot, nyugalmat és derűt, ahová a gyakorlás elvezet. A jóga sokféle kapcsolódási lehetőségei közül itt a játékosságban, az örömben, a kísérletezésben és a szeretet kapcsolódásban merülünk el. Ahogy a kapcsolatainkban átéljük a csendes mélységeket és a vidám, felszabadult pillanatokat, úgy a jóga szőnyegen is átélhetjük mindezt a párunk vagy egy kedves barátunk támogatásában.

Elvonulások
Az elvonulás az önismeret mélyülésére és a fizikai-lelki fejlődés határainak feszegetésére ad lehetőséget változatos és felemelő helyszíneken, valamint szerető, megtartó és támogató közösségben. Minden feltételét biztosítom annak, hogy ezeken a napokon beleengedhesd magad azokba a mélységekbe és magasságokba, amelyek új felismerést és megértést adhatnak az Életeddel kapcsolatban. Mindig az adott szándéknak megfelelő, gondosan felépített testgyakorlatokat, légzőgyakorlatokat, relaxációt és meditációs technikákat hívunk segítségül ezekhez a folyamatokhoz.
Ajándékozz harmóniát szeretteidnek!
Ajándékozz harmóniát szeretteidnek!
Ti mondtátok
Ti mondtátok
„Sokféle jógát próbáltam már beleértve az indiai leckéket is és eddig valahogy nem éreztem rá. És most a te vezetésed alatt éreztem először jól magam közben. Nagyon jó az anyanyelvemen hallgatni az instrukciókat és nagyon nyugtató a lényed. Végig tudtam követni az órát és jól is esett. Nem mondom, hogy jógi lenne belőlem, de egy lépéssel közelebb éreztem magamhoz a jógát. Talán a legjobb része az volt a számomra, hogy gyakran hívtad fel a figyelmünket arra, hogy figyeljük az érzéseket melyek a mozdulatokat követik, így tudatosabban figyeltem nemcsak a légzésre és magára a mozgásra, de a vele járó reakciókra is. Szóval élveztem, és köszönöm.”
Juhász Kinga
Királyhelmec
Gérecz-Vajda Dorottya
Tata
„Nagyon szépen köszönjük a céges csapatépítő jóga órát! Igazán jól esett a testünknek és a lelkünknek is. Különösen tetszett, ahogy a figyelmünk megtartását nagyon finoman segítetted, hogy ne rakoncátlankodjanak el a gondolataink és a hétköznapi helyzetekre is átültethető mentális gyakorlatokat is tanulhattunk amellett, hogy a testünk is szépen át lett mozgatva. Jó visszajelzéseket kaptunk rá a kollégáktól is.”
Herdics Andrea
Emberi erőforrás igazgató, Budapest
„3 éve jógázom Vikivel. Előtte több tanárt volt alkalmam megismerni, így van viszonyítás. Az órák nagyon jól felépítettek, úgy vezeti és adja az instrukciókat, hogy semmi más dolgom nincs, csak magamra figyelni. Minden óra feltöltődés és kiegyensúlyozottság, a béke megélését hozza. Nem mellesleg sokat erősödtem és javult a kondícióm is. Nagyon szeretek részt venni az óráin.”
Spóring Zsuzsanna
Budapest
„Testileg és szellemileg is megújulva érzem magam minden órája után. A heteim egyik mozgatórugója az általa tartott jóga.”
Meilinger Annamária
Budapest
„Online jógázom Vikivel negyedik éve. Nagyon türelmes és tapasztalt, folyamatosan fejleszti tudását. Minden órája után úgy érzem magam, mint akit „helyretettek”. Szeretettel ajánlom mindenkinek.”
Janocko Katalin
Rajka
„Viki óráin online módon veszek részt, ami számomra nagyon előnyös, mivel így a legmegfelelőbb időpontban tudom mindig elvégezni. Kedvessége, alázatos hozzáállása, segítőkészsége és türelme mindig jelen van és tökéletesen kiegészül céltudatosságával. Aprólékosan átgondolt gyakorlatsorai hétről hétre harmóniát hoznak a hétköznapjaimba.”
Vistan Katica
Kassa