Skip to content

A jóga nehéz?

Te mit tapasztaltál eddig?

A legtöbbetek olyan előzetes tapasztalatokkal érkezik hozzám, ami a jógától inkább elveszi a kedvet, minthogy meghozná azt. Sokan arról számoltok be, hogy sok, hogy nehéz, hogy követhetetlen, hogy nem figyeltek oda rátok eléggé.

Ezúton szeretném eloszlatni a tévhitet, miszerint a Jóga valami elérhetetlen és küzdelmes dolog. Sokat fogok még mesélni arról, hogy az én életemben mit is jelent, de most ide kapcsolódva nagyon fontos megjegyezni, hogy a Jóga valójában egy békés, nyugodt, erőszaktól mentes – természetes tudatállapot. Belső összhang. Amikor a test, az elme és a lélegzet egyesül és ezáltal megérkezünk, majd elidőzünk a jelen pillanatban.

Minden gyakorlat, amit az órán végzünk, végül ide fut ki, és lehet hogy közben megjelennek a negatív érzelmek, mint például a csalódottság, vagy a düh, de ha ezeket engedjük a felszínre jönni – elfogadóan és szeretettel, akkor szépen lassan eloszlanak és máris tisztultunk, tehát közelebb kerültünk a belső békesség állapotához.

Az elmélyült gyakorlás egy csodálatos ajándék – lehetőség arra, hogy szembenézzünk a belső folyamatainkkal és megértsük, majd türelemmel elfogadjuk őket. Ez maga a változás. Ebből tudnak születni a legcsodálatosabb dolgok az Életben. És ebből a szemléletből adódik, hogy egy egyszerű karemeléses nyújtózás is jóga, ha azt a megfelelő tudatállapottal végezzük és a legkifacsartabb póz is lehet egy akrobata mutatvány, ha közben nem vagyunk jelen abban, amit csinálunk.

Az elmúlt hónapok során szépen kirajzolódott bennem, hogy a jógának ezt az elfogadó, türelmes, megengedő aspektusát szeretném átadni Nektek. Mert az alapoktól lehet szépen lassan, de biztosan építkezni felfelé. A kellő erőfeszítést, a tűz minőséget hozni kell, anélkül nem mennénk messzire. Ugyanakkor soha ne felejtsük el, hogy miért gyakorlunk, hogy mi a végső cél.

Szeretettel

1 thought on “A jóga nehéz?”

Comments are closed.