A jóról és a rosszról I.

Létezik-e egyáltalán ilyen? Ennyire egyszerű lenne a világ? Az emberi elme alapvető működésében dichotóm gondolkodású, ami azt jelenti, hogy minden jelenséget, amivel találkozunk és amit átélünk e két pólus mentén szelektálunk, értelmezünk.

A kép azonban ennél jóval árnyaltabb. Szemléltetésül jöjjön egy kínai tanmese.

Az öreg bolcs és a lova

Egy öreg kínainak olyan csodálatos fehér lova volt, hogy az ország leggazdagabbjai irigykedtek rá. Valahányszor sok pénzt ajánlottak fel neki a lóért cserébe, az öregember csak a fejét rázta.
– Nem, nem. Ez a ló sokkal többet jelent nekem, mint egy állat, ő inkább barát, nem adhatom el.

Egy napon a ló eltűnt. Az üres istálló előtt összegyűlt szomszédok máris ítélkeztek:
– Látod, milyen bolond vagy!? Sejthetted, hogy el fogják lopni tőled ezt a csodás állatot. Ha eladtad volna, most legalább a pénzed meglenne. A paraszt megint a fejét rázta.
– Ne túlozzunk! Mondjuk csak azt, hogy a ló nincs az istállóban. Ez tény. Minden más csak a ti értékelésetek. Honnan lehetne tudni, hogy ez szerencse vagy szerencsétlenség? A történetnek csak a töredékét ismerjük. Ki tudja, mi fog történni?
Az emberek kinevették. Jó ideje már bolondnak tartották.

Két hét múlva visszajött a fehér ló. Nem lopták el, csak kiszabadult, és tizenkét vadlóval együtt tért vissza szabad portyázásáról. A falusiak újra összegyűltek:
– Igazad volt, nem szerencsétlenség történt, hanem áldás!
– Én azért ezt nem mondanám még. Elégedjünk meg annyival, hogy a ló visszajött. Honnan tudhatnánk, hogy ez szerencse-e vagy baj? Ez csak egy mondat. És vajon meg lehet-e ismerni egy könyv tartalmát egyetlen mondat elolvasása után?
A falusiak szétszéledtek, meg voltak győződve arról, hogy az öreg összevissza beszél. Kap tizenkét gyönyörű lovat, szinte ajándékba, és nem örül neki.

A paraszt fia elkezdte betörni a vadlovakat. De az egyik ledobta a hátáról és összetaposta. A falubeliek megint összegyűltek, hogy elmondják véleményüket:
– Szegény öreg, igazad volt! Ezek a lovak nem hoztak neked szerencsét. Lám, az egyetlen fiad nyomorékká lett. Ki segít majd neked idős napjaidban? Igazán sajnálatra méltó vagy.
– Ne szaladjatok ennyire előre – válaszolta nekik a paraszt. A fiam nem tudja többé használni a lábát, ez minden. Ki tudja megmondani, mit hoz ez majd nekünk? Az élet apránként mutatkozik meg, senki nem tudja megmondani egy cserép láttán, milyen is a váza maga?

Nemsokára kitört a háború, és a falu összes fiatal emberét besorozták, kivéve az öreg nyomorék fiát.
– Nahát, öreg, megint igazad volt. A fiad ugyan nem tud járni többé, de legalább melletted marad. A mi fiaink pedig mennek a halálba.
– Kérlek benneteket – válaszolta a paraszt -, ne ítélkezzetek rögtön. A fiaitokat besorozták a hadseregbe, az enyém itthon maradt. Ennyit tudunk csupán. Isten tudja csak, hogy ez jó-e vagy rossz?

Milyen értelmet nyer ez a gondolatmenet, ha visszagondolsz az életedre? Fel tudsz idézni olyan életeseményt, ami anno szenvedéssel és fájdalommal járt, mára azonban megmutatkozott, hogy volt értelme, hogy pont arra volt szükség a fejlődéshez és hosszú távon a kiteljesedett élethez?

Amikor éppen egy nehézség kellős közepén vagy, érdemes végiggondolni, hogy vajon mi az, amit itt meg tudnál haladni, mi az, ami ide vezetett? És mi az értelme annak, hogy ezt most átéled?

Utólag nagy eséllyel meg fog érkezni a bölcs belátás, ám a folyamat közben sem érdemes megfeledkezni a jelenségek effajta kettős természetéről.

Szeretettel.

A mese forrása: https://www.onszeretet.hu/az-oreg-bolcs-es-a-lova/
A mese szerzője: ismeretlen