Skip to content

A jóról és a rosszról II.

Aki már volt nálam órán, hallhatta a következő mondatot:

Ne minősíts, csak fogadd el, amit éppen tapasztalsz!

A jóga matracon folyamatosan beleütközünk a saját határainkba, ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy időként sikerül meghaladni valamit, amit addig nem. Az előbbi kedvtelenséggel, az utóbbi örömmel járhat. Ami azonban valójában előre visz minket, az a minősítés mentesség. Ez azt jelenti, hogy nem ragaszkodom egy általam ideálisnak tartott képhez vagy forgatókönyvhöz, hanem elfogadom azt és úgy, ahogy éppen van.

Itt kezdődik minden… Innen indulunk. Innen tapasztalható meg a jelen pillanat valósága. Innen, ebből a nézőpontból képes vagyok elfogadni magam olyannak, amilyen vagyok minden kedvelt és nem kedvelt tulajdonságommal együtt. Az igazi fejlődés ott kezdődik, amikor képes vagyok magamhoz megértéssel és szeretettel viszonyulni akkor is, ha éppen nem könnyű.

… mert a dolgok valójában csak vannak. Önmagukban véve nem rosszak vagy jók. Ezeket a címkéket mi aggatjuk rájuk az adott kontextus szerint és így teremtjük meg magunknak a szenvedést vagy az örömöt – mindkettő múlandó természetű.

Ez így van jól, így működünk. Ezek zsigeri, a tudattalan mélyéről fakadó reakciók, viszonyulások. Csendes, szemlélődő elmével azonban észre tudjuk venni, felül tudjuk írni őket.

A Szabadságunk, valójában itt kezdődik.

Szeretettel